Stretching

Nyújtás. A tánchoz és a sportoláshoz is elengedhetetlen a rendszeres nyújtás. Az esztétikus megjelenéshez, valamint a jó közérzethez is hozzásegít. Az elmúlt időszakban nagyon megnövekedett az érdeklődők száma, így ehhez igazodva már heti 3 Stretching órából is lehet választani. Az Easy, vagyis könnyű, egy átmozgató óra, nincs tudásszint és nincs feltétel, hiszen mindenki önmagához képest fejlődik és lazítja a szükséges területeket. Az Intensive órán már kicsit bonyolultabb pózokat is tudni kell végrehajtani, a hard órákon pedig már az extra hajlékony (akiknél a spárga és híd, alkaros híd alapból megvan)  embereknek a fejlődésére fókuszálunk. Ezeknél az óratípusoknál a sok türelem és rendszeresség hozza el a kívánt eredményt, amit persze meg is kell őrizni. Mindenkinek ajánljuk, nincs kivétel, hiszen aki bármit sportol, (pl.edzőterembe jár, lovagol, úszik stb…) vagy pont, hogy nem sportol semmit éppen úgy szüksége van a testének erre a mozgásra.

A csoport létszáma változó, így előzetes feliratkozás szükséges az óra előtti napon annak érdekében, hogy tudjunk értesíteni mindenkit, ha változás állna fenn. Akik beiratkoztak és havidíjat fizetnek, azoknak természetesen erre nincs szükség amennyiben rendszeresen járnak.

feliratkozás: gyongyosimarica@gmail.com tárgy: Streching megjegyzésbe az óra dátumát, amin részt kíván venni.