A Candy Crew egy junior és felnőtt korosztályú, haladó szintű, girly táncstílusú, fellépő/versenyző csoport. A hangsúly a nőiességen belül ugyanannyira kerül a dinamikus, nagy izolálásokkal teli mozgásra, mint a finom, kecses, aprólékos mikro-mozgásokra. A földelemek és hajlékonysági elemek hozzá tartoznak az órához, így kifejezetten előny a moderntánc, kortárstánc és a gimnasztikus múlt. Az érzékiség és a helyes testtartás, az egészséges önbizalom, valamint az előadásmód nagyban befolyásolja a girly táncstílus esztétikáját. Az órákon a gyors, dinamikus, akár kicsit latinos hangzású zene éppúgy megtalálható, mint a lágy blues, soul vagy éppen egy rap-betét. A Candy lányok már egy évek óra összeszokott csapat, az óra hangulata mindig nagyon motiválóan és ösztönzően hat az új tagokra. A 2019/2020-as szezonban hamar betelt a létszám (14 fő), így most előre felkészülve ha esetleg ez a 2020/2021-es évadban is bekövetkezne, pénteken 15:30-16:30-ig tervezzük az újabb tagok óráját (érdemes a végleges jelentkezés elfogadásáig mind a két időponttal számolnia az újonnan csatlakozó táncosoknak ? )
A csoportba való jelentkezés feltétele: A Girl Power csoport tudásszintjének elérése. Az egyesület tagjai tanári jóváhagyással/felvételivel, az új tagok pedig csak felvételivel együtt kerülhetnek be.
Tipp a Candy Crew csoport beiratkozása előtt:
Olvasd el a Girl Power csoportunk leírását és csekkold le mind a két csapatunkat az interneten, így jobban tudni fogod, hogy tudsz-e már ilyen technikai szinten táncolni, vagy sem. Sok tánciskolában eltérő a középhaldó/haladó vagy ha van professzionális technikai tudásszint fogalma, így érdemes utána nézni mielőtt valaki besorolja saját magát egy új helyen. Ha nem tudod eldönteni, segítünk. Kérj egy időpontot és egy magánóra keretén belül felmérjük a tudásod és segítünk melyik stílusban (vagy csak a girly stílusban) hol tartasz technikailag ?