Az eddigi évek legsikeresebb évadnyitója


Categories :
Címkék:

Minden évben sok új táncolni vágyó fiatallal bővül a Stylers csapata. A 2018/19-es évad viszont az eddigi legnagyobb létszámmal indult útjának, ahol több új csoport is létrejött. Kezdő csoportjaink létszámkerete szinte azonnal megtelt, ennek köszönhetően októbertől kezdő hip hop is indul azoknak, akik már nem tudtak csatlakozni a kezdő break, real, house vagy a J.L.T. táncosaihoz. Tavaly nagy sikert arattak legfiatalabb táncosaink, így a Minimanók ismét várják a 4-5év közötti gyerkőcöket. Táncosaink szülei kezdeményezésével létrejött az Adult csoport is, ahol 30 év feletti felnőttek mozgásigényeit igyekszünk kielégíteni.

Az órák nagy részét továbbra is az egyesület vezetője, Gyöngyösi Mariann tartja, valamint a Stylers oszlopos tagjával, Mitala Nikolettel is találkozhatnak táncosaink a Ra-beat csoportban. Idén csatlakozott hozzánk Kiss Nikolett is, aki akrobatikát tanít majd a hozzánk járóknak.

Jelentkezésre továbbra is van lehetőség, amit ITT adhatnak le az érdeklődők. Aki szeretne betekintést nyerni óráinkba, előre egyeztetett időpont alapján meglátogathat bennünket.

Kérdésed van? Keress bennünket bizalommal a Stylers Facebook oldalán vagy az oldal alján található kapcsolatok pontnál feltüntetett elérhetőségeken.