A hip hop kultúra egyik legbecsesebb ajándéka a magyar nyelvű rapzene létrejötte. Manapság sokan hallgatják és talán szívesen táncolnak is rá, de konkrét csoport, akik ezzel foglalkoznak még nincs hazánkban (IDÁIG). A Romlott Hazai elnevezés egyfajta tisztelgés Debrecen underground hip-hop zenéhez köthető partysorozata előtt. A csoport 2023-as évadtól debütál, de az előszele egy 2022-ben létrejött csapat, a Boomer Boys, ahol már kipróbálhattam, hogy milyen érzés egyszerre ezt a két szenvedélyemet színpadra vinni. Örök hála érte, mert így hazataláltam. Most pedig szeretnék teret adni mindenkinek, aki a magyar rapzene szerelmese, hiszen csak és kizárólag ilyen számokra fogunk táncolni ebben a csoportban. A tudásszint középhaladó/haladó, de elsődlegesen a bulizás és a zenék élvezete a fontos, így egy adott órán vagy egy hosszabb de könnyebb táncot tanulnak a csapat tagjai, vagy pedig egy rövidebb nehezebbet. A Real és Oldschool stílus szerelmeseinek ajánlom, de előfordul benne egyéb érdekes dallamvilág is, minden ami megfogott és megihletett. Nagy titkot nem árulok el azzal, ha megemlítem a hip hop kultúrához hozzátartozó sokszor trágár, vagy szókimondó szóhasználatokat, melyeket természetesen magyarul sokkal jobban meghallanak az emberek, mint amikor egy külföldi zenét hallanak. Általában ezek fölött könnyeben szemet is hunynak, pedig éppen úgy csúnya szavak hangoznak el. Bár a személyes zenei ízlésem nem az alpári szövegeken alapszik, mégis meg kell jegyezni, hogy nem mindig lehet kitérni ezek elől és nem is mindig jó szépíteni, takargatni a kultúra ezen jegyeit. A korhatár emiatt is 16, hiszen úgy gondolom egy ilyen idős fiatal már tudja a súlyát és megérti, ha annak ott van a helye. Remélem egyre több RH-s táncos megtalálja ezt a csoportot és kialakul egy kis közösség, mely kivételesen nem a tánc technikájára alapoz, hanem a hasonló zenei ízlésre.
Gyöngyösi Mariann a csoportról